PRAXISÉPÍTŐ MENTORPROGRAM: GYALOG HORTENZIA SZÜLŐ-GYEREK COACH

mentorprogram

A Praxisépítő Mentorprogram sorozatban bemutatom azon ügyfeleimmel végzett közös munkánk folyamatát, akikkel együtt dolgoztam a 3 alkalmas praxisépítő konzultáción és akik hozzájárultak ahhoz, hogy a tapasztalataikat, az elért eredményeiket megosszam az oldalon.

Elsőként Gyalog Hortenzia szülő-gyerek coach-csal ismerkedhettek meg!

A MIÉRT…

Ez írja Hortenzia az okokról, amiért jelentkezett a Mentorprogramba:

“A praxisépítés elején vagyok, és az önbizalmammal is viaskodom, ezért is szerettem volna mindenképpen egy mentort.

Több oka is volt, hogy Katára esett a választásom.
Egyrészt, mert az ő praxisa, online jelenléte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy tudja mit kell tenni.

Másrészt pedig volt szerencsém hozzá fordulni magánjellegű elakadásaimmal kapcsolatban korábban és nagyon pozitív benyomással volt rám személyisége és szaktudása egyaránt.

Mivel tudtam, hogy business coachinggal is foglalkozik és így számíthatok rá a praxisom beindításában, nem is volt kérdés, hogy hozzá fordulok.”

 

A MENTORPROGRAM 0. LÉPÉSE…

Mielőtt belevágunk a közös munkába, minden ügyfelemmel felmérjük először is, hogy hol tart jelenleg a praxisépítésben. Van, aki teljesen nulláról indul és még csak a koncepció van meg a fejében, hogy mivel is szeretne foglalkozni. Ám akadnak olyan  mentoráltak is, mint pl. Hortenzia, akiknek már van weboldaluk, Facebook oldaluk, egyéb online felületeik és ezeket szeretnék beindítani, fellendíteni.

Nagyon fontos ismerni a víziót is, amely a praxisépítőt hajtja, motiválja, ami az ő nagy miértje. Ezt tisztázzuk először, hiszen ez meghatározza, milyen irányban mozgunk a közös munka során.

 

AZ ÉPÍTKEZÉS…

A praxisépítés központi eleme, hogy miből is lesz bevételünk. Éppen ezért minden egyes lépésünk megtétele előtt azt kell megvizsgálni, hogy az, amivel éppen foglalkozunk vagy amivel foglalkozni szeretnénk ma, holnap, egy adott pillanatban, az a konkrét tevékenység kapcsolódik-e, közelebb visz-e ahhoz a célunkhoz, hogy új ügyfelet szerezzünk.

mentorprogramSzem előtt kell tartani azt is, hogy a praxisépítés egy folyamat, olyan, mint amikor legót épít az ember: kellenek az alapok és arra lehet majd építkezni. Az alap pedig a hasznos tartalom, ami segít abban, hogy nyilvánosan megmutasd, kommunikáld, hogy mely szakterület szakértője vagy. Egy jó tartalomstratégia nélkülözhetetlen, ha praxist építesz, mert ezáltal ismerhetnek meg a potanciális ügyfelek, ezzel építed a bizalmat is.

Amikor az emberek segítőt választanak, akkor azt is tudomásul kell venni, hogy elsősorban nem egy céget, nem egy módszert választanak, hanem egy embert, akinek elhiszik, hogy pontosan ő lesz az aki segíteni tud nekik egy adott nehézségük, elakadásuk megoldásában.

Ezért azt is tudomással kell venni, hogy amikor praxist építesz, azzal énmárkát is építesz. Ezt is szem előtt kell tartani a kommunikációban.

Ismerni kell a piacon jelenlévő versenytársakat is, így a konkurencia-kutatásnak külön időt szentelünk (vagy házi feladatban kapják a mentoráltak).

Ezeken a kérdéseket jártuk körül először Hortenziával is.

 

TERMÉKPORTFÓLIÓ KIALAKÍTÁSA

Továbblépve, megterveztük az a hármas pillért, amiből bevételt szeretne és ehhez építettünk egy egyszerű termékpiramist.

Az alap az ő esetében egy e-mail tanfolyam lett, amely ingyenesen elérhető és amelyben hasznos tudást oszt meg ingyen a témája iránt érdeklődőkkel.

Készített egy belépő áras terméket is, ez ajánlja azoknak, akik az ingyenes anyagait már ismerik.

Magasabb árú szolgáltatásként egy online tanfolyamot kezdett kidolgozni Hortenzia.

A szolgáltatás csúcsa az ő esetében az egyéni konzultáció lesz.

A termékportfóliót természetesen később tovább lehet építeni, bővíteni upsell és cross-sell ajánlatokat beletenni, de induláshoz (és teszteléshez, valóban vevő-e a célközöség arra, amit kitaláltunk) egy 3-4 szintű piramis is elég.

A bevételi forrásokhoz célokat és akciótervet rendeltünk: pontosan mit kell tenni a következő 3 hónapban ahhoz hogy elérjük, amit elterveztünk.

Hortenzia esetében a következő lépéset kellett kidolgozni, megvalósítani:

Ingyenes letölthető anyag: 

  1. feliratkozó anyagok két verzióban,
  2. email utánkövetés a hírelevélszoftverben: űrlapok, GDPR megfeleltetés (kér hírlevelet is?), hírlevél sorozat,
  3. blogbejegyzésésekbe betenni a csali anyagot,
  4. hirdetni a feliratkozó anyagot.

Belépő termék:

  1. 10 db anyag megírása,
  2. utánkövetés,
  3. landing oldal,
  4. csaliról feliratni (köszönőoldalon),
  5. külön promótálni,
  6. tesztelni.

Tanfolyam

  1. tematika kidolgozása
  2. egyes részek kidolgozása,
  3. landing oldal,
  4. feliratkozás hírlevélszoftverben,
  5. promózás.

Természetesen az üzleti titokra figyelemmel pontos részleteket nem oszthatok meg a mentorprogramról szóló beszámolókban.

Ám egy  átfogó képet mindenképpen adhatok itt a blogon arról, miről is szól egy ilyen közös együttműködés.

 

EZT TUDD MÉG A MENTORPROGRAMÓL…

mentorprogramA Mentorprogram alatt folyamatos e-mailben (vagy Messenegeren) rendelkezésre állást biztosítok a mentoráltak számára a két ülés között is, akár tartalmi, akár technikai kérdéseket illetően.

A közös munka lezárásaként a mentoráltak összefoglaló anyagban kapják meg a három alkalom alatt kidolgozott stratégiai tervet: a víziótól kezdve a napi feladatokig lebontva.

 

VISSZAJELZÉS…

Gyalog Hortenzia visszajelzése a közös munkáról:

“A mentoring program során három alkalommal egy órát volt szerencsém Katával együtt dolgozni. Végigvitt azon a folyamaton, amit ha begyakorlok és kellő kreativitással folytatok, egyedül is képes leszek tervezni, építeni a praxisomat.

Olyan szempontokra hívta fel a figyelmem, amikre nagy valószínűséggel magamtól nem jöttem volna rá és nem utolsó sorban technikai dolgokban is a segítségemre volt. A három alkalom között is mindvégig segített, ahogy ideje engedte messengeren, ha kérdésem akadt.

A mentoring alatt az önbizalmam is nőtt és bátrabb is lettem, úgy érzem. A program végeztével kaptam egy összesítő anyagot, ami szamár vezetőként is tökéletesen alkalmazható a továbbiakban. Az anyagban minden fontos lépés és szempont benne van, amire a három konzultáció alatt rájöttünk, hogy nálam ezekre kell figyelni, van benne olyan rész, ahol beállítjuk a fókuszt és a tervezés lépései is megvannak. Nagyon hasznos lesz a későbbieken. Köszönök mindent Kata! Öröm volt veled együtt dolgozni”

 

JELENTKEZÉS A MENTORPROGRAMBA:

Jelenleg három mentorálttal dolgozom együtt, így hamarosan újabb összefoglalót teszek közzé a blogon!

Ha szeretnél részt venni a Mentorprogramban -természetesen nem kell vállalnod a nyilvánosságot, ez nem kötelező – itt tudsz jelentkezni.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.